Nem tudom miért olyan rohadt nehéz úgy csinálni a dolgokat, és egyáltalán megcsinálni azokat a dolgokat, amiket eltervezek. Persze megint semmi sem úgy alakult, ahogy gondoltam. Ha valaki egy hete elmondja miket fogok csinálni most, és milyen helyzetben leszek, hát egészen biztos, hogy képen röhögöm. Le is írtam ide, hogy hogyan fognak alakulni az én kis előre megtervezett életemben, a programok meg minden. Nagyjából 2 napig működtek a dolgok. Azután persze megint olyan lépést tettem, amivel magamat gáncsoltam ki egyrészről, de ugyanakkor teljesítettem is saját vágyamat. Van ugyanis ez a fiú, akivel még nyár végén tönkrementek a dolgok, meg jött nekem az új suli meg hasonlók. Nekem eddig ő volt az első és egyetlen, aki hosszabb ideig megfogott, és akivel együtt tudtam maradni, ugyan is ez a kapcsolatosdi nem nagyon megy nekem, túlzottan szeretem a függetlenséget. De ő mégis megfogott. Persze próbálkoztam én azóta, sok embert megismertem, de egyre inkább hiányzott ő. A körülmények bonyolultak, sok a tiltó tényező, valami sosem jó. De nem köztünk, hanem a környezet miatt. Most találkoztunk és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy ne gondolkozzak előre, csak tegyem ami jön belülről, tisztán, a gondolatoktól nem fertőzve. Volt egy olyan boldog hetem, amilyet már rég nem éltem át. Felhőtlen, szabad lebegés. Felszabadult folyamatos boldogságérzet és beteljesedettség. Olyan mértékű tiszta szeretet, amire azt hittem, sosem leszek képes. Aztán hirtelen elszakadt a vékony fátyol és ez, a hazugságra épített álom elkezdte nyomni a bensőmet és a bűntudat néha már-már elviselhetetlenre nőtt. Ő tudja min megyek keresztül, hogy folyamatosan hazudnom kell, hogy fennmaradhasson ami köztünk van, és támogat, ám sokszor még így is kibírhatatlan. Megbetegedtem, mindenem fáj, őrült aggodalmas gondolatok fertőznek minden pillanatban. Csak az alvás nyugtat meg, akkor nem kell gondolkodni, így van, hogy napi 12-13 órákat alszom. Betudom a betegségnek. De tudom, hogy mindez belülről fakad. Még mindig nem tudok hosszútávra nézni, mert nincs kilátás, nincs megoldás. Már nem érzem azt a felszabadultságot, mint első héten, megbénít a bűntudat. Néha annyira, hogy átmenetileg érzéketlenné tesz, és akkor újra elviselhető, és vagyok, és ignorálom a betolakodó gondolatokat. Egy darabig. Azután folytatódik mindez, de fogalmam sincs meddig lehet ezt bírni, mert akárhogy alakul beleőrülök. De én kevertem magam ebbe a helyzetbe, nekem is kell vele megbirkóznom. Olyan az egész mint egy alkohol ittas, mámoros este után józanodni, és felismerni, hogy olyan dolgot tettem, amivel nem tudok mit kezdeni, akárhogy döntök fájni fog.
